Mindenek előtt ott kezdeném, hogy megemlékezem azokról a csapatokról, akik keleten simán bekerültek volna a rájátszásba, de mivel nyugaton vannak, így nem kerültek be. A feleslegesen bonyolult előző mondatom után jöjjenek a csapatok: Houston Rockets (43-39) , Phoenix Suns (40-42), Utah (39-43). Ismét látható, hogy megmutatkozik mennyire egyenlőtlen a két konferencia, a Rockets például keleten 6. lenne a győzelem-vereség mutatójával. Hogyan lehetne orvosolni ezeket az erőviszonybeli különbségeket a két oldal között? Nem tudom.
Miután ilyen egyszerű volt megtalálni a gyógymódot jöhetnek is a párosítások a versenyben lévők között:
San Antonio – Memphis
Már megint ott van a Spurs. Lehet bármi, a San Antonio képes, úgy első lenni teljesen váratlanul, hogy még a dobogóra se várta őket senki az előzetes latolgatás szerint. Minden évben jön egy-egy ismeretlen figura, aztán úgy beépíti a rendszerbe Popovich, mintha évek óta együtt pattogtatna a kerettel. A vezetőség és Popo érdeme is, hogy ennyi aranyat találtak a szarban: Parker 28. Gino 57. Blair 37. Hill 26. Splitter 28. választott volt, amikor épp draftolták őket. Hihetetlen felsorolás, tavaly pedig a Malagától elhozták Gary Nealt, aki ugyancsak tökéletesen passzol, olyan mint Bowen volt, csak sokkal jobb! Itt működik a legjobb scouting, csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a színfalak mögötti munkáról.
Fontos megemlíteni, hogy Manu Ginobili játéka könyök sérülése miatt egyelőre kétséges, nem vagyok röntgen, de az az érzésem játszani fog.
A Macikat nem sokan várták a rájátszásba, de beértek a szétkapkodott – és a felvezetésben elsőre talán értelmetlenül említett - Suns és Utah tavalyhoz képest gyenge teljesítményének is köszönhetően. Randolph kirobbanó formában játszik és Rudy Gay is úgy játszott, sajnálatos vállsérülésig. A Memphis az 50% feletti csapatok ellen 20-24-re áll, ez a nyugati résztvevők közül a legrosszabb ilyen mutató a Portlanddel karöltve. Gay sérülése rányomja a bélyegét az egész körre, nélküle a Memphis eggyel kevesebb győzelemre lesz képes, 4-1 a San Antonionak
Oklahoma – Denver
A legjobban várt titulust már az előző posztban ellőttem, ez lesz viszont a leglátványosabb. A Denvert a Carmelo Anthony csere egy kicsit sem törte meg. A legjobb tűzerő itt van 107.5 meccsenként dobott ponttal a teljes NBA-t vezetik, persze kapnak is rendesen nem csak adnak. A csapat ténylegesen csapat. Nincs húzónév, egy halom jó játékos, akik közül igazán egyik se lóg ki a sorból. A Marshall botot, viszont valakinek vinni kéne. A posztra a szezon végén parádézó Ty Lawson lehet alkalmas, aki pár napja egy meghökkentő 10/11-es tripla mutatót jegyzett (oké a Minnesota ellen, de a 10 hármas akkor is 10 hármas).
Készen van. Minden a helyén, a palánk alá több száz kiló hús érkezett, jöhetnek a bajnoki címek. Mondhatnánk a Thunderről, de egy valami hiányozhat még: a tapasztalat. Nagy talány elég lesz-e az elmúlt szezon során tett kirándulás a playoffban, amikor is a Lakerst jócskán megszorongatták. A Westbrook-Durant tandem mellé egy sok csatát megélt Perkins, migrén szerű fejfájást fog okozni több csapatnak, az Oklahoma bajnokaspiráns nem kétséges. Már ki lehetett taláni, hogy a párharc továbbjutója ki lesz. Tipp: 4-2 az Oklahomának.
Los Angeles – New Orleans
Kishíján elszórakozta a második helyét a Lakers (azt egy náluk nagyobb csapat (vajon melyik?) már megtette) mégis, azért a nagy leeresztés közepette sikerült nekik megőrizni ezt a pozíciót. Bynum állapota most is ad elég muníciót a témázásra, attól függetlenül, hogy nem Kobe Bryant lebeg élet és halál között. Lesz mit túlaggódni. A viccet félretéve, ha nincs Bynum, akkor LA-ben a triplázás veszélybe kerül, végérvényesen.
A Hornets csodájára járt mindenki, a 2010/11-es szezon kezdetekor. Sokáig vezették is nyugatot, aztán beálltak oda, ami nagyjából reálisan mutatja erejüket. Kicsit hasonló a Jazz fővárosának helyzete a Memphiséhez, itt is egy kulcsember, nevezetesen David West csúnya térdsérülése nehezíti a helyzetet. Ronda baleset volt, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy minden videómegosztóról eltűnt az incidens felvétele. Chris Paul a rájátszásban egy külön állat, de kevés lesz ő egyedül Bryanték ellen, 4-1 a Los Angelesnek.
Dallas-Portland
A harmadik olyan forduló, ami kiérdemli a „leg” jelzőt. Nem lesz ez más, mint a legszorosabb viadal! A Mavericks 11-edszerre érte el sorozatban az 50 győzelmet, nagy változás itt sincs konzisztensen teljesítenek, stabilan benne vannak az rájászás forgatagában. Párhuzamot lehet vonni a San Antonioval, de ellentétben a Sarkantyúsokkal a Jockey Ewing nevével fémjelzett városba, aranygyűrűk nem jönnek. Át tudja-e vinni Nowiztki őket az oregoniakon?
A Portland Trailblazers, olyan mint egy csótány. Beüthet bármilyen krach, valójában nem érzik meg. Elbénáztak egy draftot, amikor Durant helyett Odent hozták el, aki amióta Portlandbe került csak lesérülni járt fel a pályára. LaMarcus Aldridge-ből egy tankot képeztek, Brandon Roy úgy nézett ki kakukk erre az esztendőre. Idén pedig olyat tettek, amivel az én szememben kijavították az Odenes bakit, egy marék szotyiért megkaparintották Gerald Wallacet. Az érzés ilyen volt:
Azt súgja valami, amiben 100%-ig bizonytalan vagyok és a földtől kicsit eltávolodó is, hogy a 7. dallasi meccsen ez megtörténhet, de a tippem mégis: 4-3 a Portlandnek.
Ősi keleti idézettel zárnám, azzal, amit tegnap tett ki Rajon Rondo Twitterre: The time is now
Mindenkinek, aki elolvasta ezt a két eszmefutattatást: körömrágós-ordibálós meccsnézést kívánok!
